Meghívó a Pulmonális hipertóniás betegek 12. országos orvos-beteg találkozójára

Meghívó a Pulmonális hipertóniás betegek 12. országos orvos-beteg találkozójára

Kedves Betegtársaim, kedves Érdeklődők!

Az előző évhez hasonlóan ismét találkozni tudunk 2024. május 25-én, immáron tizenkettedik alkalommal.
Sajnos most nem a már megszokott helyen, hanem Budapesten a MagNet Közösségi Házban.
Ez a helyszín közel van a Kodály köröndi kis földalatti (M1-es metró) megállójához.
Felkért orvosaink előadásai során új ismeretekre tehetünk szert, melyek segítségével a mindennapi életünket szebbé, jobbá és könnyebbé tehetjük. A képzett beteg könnyebben ért szót kezelőorvosával és pontosabban be tudja tartani az orvosi előírásokat. Külön öröm, hogy a NEAK Egyedi Méltányosság főosztályvezetője, Szőkéné dr Süveges Piroska elfogadta a meghívásunkat és előadásával betekintést nyerhetünk az engedélyezési munka nehézségeibe.
Emellett boldoggá tesz az a tudat is, hogy találkozhatunk, beszélgethetünk, tapasztalatainkat megoszthatjuk. Fontos, hogy megismerjük egymást, fontos, ha szükségünk van segítségre, néhány jó szóra, vigasztalásra, akkor bátran felvehessük a kapcsolatot egymással, új betegeinknek pedig segítséget és bátorítást tudjunk nyújtani.
Programunk a következő:
8:30 – 9:00 óra Regisztráció
9:00 – 9:10 óra Csabuda Eszter elnöki köszöntő,
9:10 – 9:40 óra dr. Bálint Olga Hajnalka: Vérhígító kezelés a pulmonalis hypertónia különféle formáiban
9:50 – 10:20 óra dr. Varga János: Diéta szerepe és módszere a pulmonalis hipertóniában, a túlsúly jelentősége
10:20 – 10:50 óra dr. Karlócai Kristóf: Infúziós pumpák gyógyszeradagolás pulmonalis hipertóniában
10:50 – 11:00 óra Száváné Pesti Ingrid: Többféle pumpával szerzett saját tapasztalataim
11:00 – 11:30 óra Szünet
11:30 – 12:00 óra dr. Szőkéné Süveges Piroska: A NEAK szerepe a pulmonalis hipertóniás betegek gyógyszeres ellátásában
12:00 – 12:30 óra dr. Kardosné Major Vera: Pulmonalis hipertóniában ajánlott torna a gyakorlatban
Terveink szerint 13:00 órakor ebéddel veszünk búcsút egymástól, hogy emlékeinket a következő találkozásig megőrizzük.

Előző évekhez hasonlóan, aki igényli, annak most is megtérítjük a vidékről érkező betegtársak utazási költségeit a Tüdőér Egylet nevére kiállított számla ellenében. A MÁV, a Volán és a BKV járatokon kérjük, hogy jegyvásárláskor kérjenek Áfá-s számlát Egyesületünk nevére és címére: Tüdőér Egylet, 1146 Budapest, Cházár András u 19.

Az Egyesület tagjainak kiküldetési rendelvény alapján a saját személygépkocsi használatot (üzemanyag) is el tudjuk számolni az előírt (NAV norma szerinti) formanyomtatvány használatával, amennyiben a gépjármű, igazolhatóan a tag vagy házastársa tulajdonában van.
Ehhez kérjük hozzák magukkal a személygépjármű forgalmi engedélyének, törzskönyvének és érvényes kötelező biztosításának másolatát.

Fontos, hogy jöveteli szándékukat az ellátás biztosítása érdekében, legkésőbb 2024. május 15-ig szíveskedjék jelezni az alábbi lehetőségek valamelyikén:

• telefonszámon: Csabuda Eszternél a +36 30 849 0708 vagy a +36 20 337 1390 telefonszámon, vagy Baranyi Tímea asszisztensnél a +36 1 355 9733/ 57018-as melléken vagy
• levélben: 2643 Diósjenő, Szabadság út 110. címen, vagy
• e-mailben: csabuda.eszter@t-online.hu elérhetőségen.

Felhívjuk a figyelmet, hogy férőhelyet és ebédet csak azoknak a kedves vendégeinknek tudunk biztosítani, akik előzetesen az erre vonatkozó igényüket május 15-ig jelezték a fenti címek valamelyikén.

A rendezvényen mindenki a saját felelősségére tud részt venni.
A Tüdőér Egylet elnöksége hiszi és tudja, hogy e közös program mindannyiunk épülését, kitartását növeli, mert a közösség ereje segít legyőzni a fájdalmat és a nehézségeket.

Szeretettel várjuk Önöket!

Budapest, 2024. április 30.

Baráti üdvözlettel: Csabuda Eszter
Tüdőér Egylet elnöke

A rendezvény főtámogatója: OrphaCare GmbH Ausztria és a Q Pharma Kft.