13. Országos Orvos- Beteg találkozó

13. Országos Orvos- Beteg találkozó

Ez már a 13. alkalom volt, hogy az ország minden szegletéből összejöttünk az Országos Orvos- Beteg találkozónkra. Örültünk, hogy sokan részt tudtak venni, de szeretettel gondoltunk azokra is, akik sajnos nem tudták megoldani, hogy eljöjjenek.

Az előadások felvételei már felkerültek a YouTube-ra, így mindenki visszaidézheti/ megnézheti.

https://www.youtube.com/@tudoervideo

Ismét sok témában hallhattunk érdekes és hasznos információkat. Rövid köszöntőt mondott nemcsak Csabuda Eszter elnökasszonyunk, de Rózsa András Zugló polgármestere is. Nagyon örültünk, hogy polgármester úrnak bemutatkozhattunk, mert az egyesület székhelye Zuglóban van, bár országos szervezet vagyunk. Ígérte, hogy beszélni fog rólunk a zuglói egészségügyi kerekasztal fórumon is, így minél többen fogják megismerni betegségünket.

Bevezetésnek szó volt a korszerű PAH kezelésekről dr. Karlócai Kristóf főorvos úr előadásában. Szerencsére annak ellenére, hogy ritka betegség a PH elég sokféle kezelés elérhető és reménykedhetünk még a paletta bővülésében is.
Következett Dr. Varga János professzor úr, aki arról beszélt, hogy mi a Légzési gyakorlatok jelentősége a tüdőkeringésre. Ez mintegy felvezetése is volt a befejező porgrampontnak, a légzőtornának.
Utána Szalai Józsefné, Katika megható személyes történetét hallgathattuk meg arról, hogyan szembesült ezzel a sokkoló diagnózissal és hogyan tanult meg együttélni a betegséggel.
A PH-nak sok formája van, vannak olyan betegek, akiknél tüdőbetegségek miatt alakul ki. Ezzel kapcsolatosan dr. Nagy Alexandra beszélt a Tüdőbetegek pulmonális hipertóniájáról videóban, hiszen ő közben a Balatont körbefutó Ultrabalaton csapat tagjaként rótta a kilométereket.

A PH Világnapot is ünnepeltük így Erdélyi Dórától hallhattunk az aktuális 2025. évi kampányról, a betegszervezetek fontosságáról és arról, hogy milyen oldalakon érhetünk el megbízható információkat a Tüdőér Egylet és a PHA Europe szerkesztésében. Megismerkedtünk a Bel Air Centerrel és segítséget kaptunk a regisztrációhoz.
Befejezésként dr. Kardosné Major Vera tornáztatott meg minket és kaptunk egy kis füzetet a gyakorlatokról, ami alapján otthon is el tudjuk ezeket végezni.

Az AOP Health készített nekünk egy utazási segédletet, melyben hasznos tippek kerültek leírásra, amik segíthetnek ha PH betegként utazni szeretnénk.

Könnyed ebéddel és csevegéssel fejeztük be az eseményt! Reméljük mindenki jól érezte magát, hasznosnak találta előadásainkat és kis füzeteinket.

Találkozzunk jövőre is!